Az idei karácsonyt nem csak a gyerekek fogják tűkön ülve várni, hanem a kétezres évek legmeghatározóbb sci-fijének rajongói is, hiszen a Mátrix 4 bemutatóját már tudható, hogy 2021. december 22.-ére tervezik. Ez azért is nagyon magabiztos vállalkozás a forgalmazó részéről, mert egy másik régen várt folytatás is december második felében érkezik a mozikba. Ez az évek óta halogatott Avatár 2, ami december 16.-ai premier dátumot kapott.

A történet

A Warner Bros nagy dobását csupa titok övezi. A történetről szinte semmit nem árulnak el a készítők, pedig joggal érdekel mindenkit, hogy miként folytatják a harmadik résszel látszólag teljesen lezárt történetet. Még korábban bejárta az internetet az az elmélet, hogy ez a film már egy új Neo-ról fog szólni és a forgatáson feltűnt Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss csak visszaemlékezésként fognak feltűnni benne. Ezt a verziót később elvetették, továbbá a Neo-t alakító Reeves egy interjúban arra a verzióra is határozott nemmel reagált, hogy az új rész egy előzménytörténet lenne. Tehát néhány dologról már tudni véljük, hogy nem úgy lesz. A történet valódi folytatását azonban nagyon úgy tűnik, hogy csak decemberben fogjuk megismerni.

Hirdetés

Wachowski testvérek

Az már a legelejétől nem titok, hogy a mind a mai napig legnagyobb sikerüket a Mátrixszal elérő Wachowski testvérek közül csak Lana Wachowski ül be most a rendezői székbe. Ő viszont társszerzője is a film forgatókönyvének.

Szereplők

A legfontosabb információ, hogy Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss visszatérnek a 4. felvonásban is. Reeves a Variety frissen megjelent 2021 legjobban kereső színészeit rangsoroló jelentése szerint ráadásul nem is kevés, 12-14 millió dollár gázsit kap a szerepéért, továbbá a bevételekből is részesül. Ez is azt látszik alátámasztani, hogy az új történet is Neo köré épül. Egy cameo feltűnésért aligha fizetne ki a Warner Bros ilyen gázsit, még ha Keanu Reeves-ről van is szó.

A Mátrix ikonikus karakterei közül biztosra vehetjük, hogy nem látjuk viszont Laurence Fisbourne-t Morpheus bőrébe bújva. A színész több interjúban elmondta, hogy nem kapott felkérést az új filmre, egyáltalán nem vették fel vele a kapcsolatot.

A másik emlékezetes szereplő, aki biztosra vehető, hogy nem fog szerepelni az új filmben Hugo Weaving, Smith ügynök megformálója. Őt állítólag hívta Lana Wachowski a Mátrix 4-be, de egyéb színházi munkái és a covid járvány miatt nem vállalta a visszatérést.

Új beszállókban azonban nem lesz hiány a Mátrix világában. Köztük Neil Patrick Harris, Cristina Ricci, Jessica Henwick, Yahya Abdul-Mateen II és sokan mások. Mint annyi minden másról, az ő karaktereikről sem árultak még el semmit az alkotók.

A Mátrix 4 előtt nagy kihívás áll. A leírni is hihetetlen, de az 1999-ben bemutatott mozi meghatározta az egész kétezres évek sci-fi és akció műfaját. Több kevesebb sikerrel, de a legtöbb produkció átvett az általuk bevezetett technikai megoldásokból, viszonyítási alap lett a film egész Hollywood számára. 2021-re viszont már nehéz elképzelni, hogy egy mozi látványban ennyire újító, forradalmi tudna lenni. Ezért azt hiszem, hogy a világ szeme most nem a külcsínyen hanem a belbecsen lesz. A legtöbb rajongó most abban bízik, hogy a történetnek valóban van még mondanivalója és hozzá fog tenni a Mátrix univerzumához, nem pedig csak egy bőrt lehúzni róla. Várhatóan decemberben minden kiderül.

Forrás: Indiwire, Screenrant

Tetszett a cikk? Kedvelj minket facebook-on és elsőként értesülhetsz legújabb híreinkről. ? –>Facebook oldalunk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Hozzászólás elküldése
Neved