A Bosch mosogatógépek a hazai és az európai piac kiemelkedő szereplői. Köszönhető ez a garanciát jelentő márkanévnek, a napjaink trendjeivel folyamatosan lépést tartó dizájnnak és nem utolsó sorban a minőségnek. A verseny azonban egyre élesebb. A konkurens gyártók is egyre felhasználóbarátabb, kényelmi – és hatékonyságot növelő funkciókkal teletömött, impozáns mosogatógépeket dobnak a piacra. Ha a német gyártó meg szeretné tartani vezető szerepét, ezekre nem csak válaszolnia kell. Meg is kell előznie fejlesztések terén a többi márkát. Ezt a Bosch-nál is nagyon jól tudják, éppen ezért be is jelentettek néhányat az idei évben érkező új modellek újdonságai közül.
A Bosch közleménye szerint számtalan órányi kutatást végeztek annak céljából, hogy az eddigieknél is jobban tisztába kerüljenek a mosogatógép felhasználók problémáival és igényeivel. Ennek eredményeként arra jutottak, hogy az edények szárítása terén van szükség innovációra, ezért idén 2 új szárítási technológiával is készülnek.
CrystalDry
A CrystalDry technológia arról gondoskodik, hogy még a nehezebben szárítható edényzeteket is teljesen szárazon vehessük ki a mosogatógépből. Ennek köszönhetően rögtön használatba is kerülhetnek. Hogyan működik? Ez az új szabadalmaztatott szárítási technológia a következőképpen működik: a mosogatógépben lévő nedvességet 176 c°-os hővé alakítja át, majd azt lassan keringeti az edények között. A CrystalDry a Bosch 8-as szériájú, magasabb kategóriájú mosogatógépeibe fog belekerülni.
AutoAir
Az AutoAir technológia szintén azt tűzi ki célul, hogy az edényeket teljesen szárazon vehessük ki a mosogatógépből, a megoldás viszont más. A végső szárítási ciklus végén a mosogatógép ajtaja enyhén kinyílik. Így a készülékben lévő nedves levegő kiáramlik és helyére friss levegő kerül, amit a készülék még megkeringet az edények között. Ez a technológia egyébként más gyártók készülékeiben is megjelenik, ezért nem mondható egyedülállónak. Az AutoAir a Bosch 5-ös szériájú mosogatógépeibe kerül bele, így a CrystalDry-t használó modellekhez képest jóval kedvezőbb áron lesz elérhető.
Mindkét szárítási technológiát a 2019 harmadik negyedévében piacra kerülő új modellekbe ígéri a Bosch. Ezen felül számos más, a mindennapi használatot egyszerűbbé tevő újítást is terveznek az új mosogatógépekbe, kíváncsian várjuk.