Ezekre a kütyükre kerestünk rá 2020-ban / TOP10

google kereső nagyító alatt

A google idén is összegyűjtötte a keresésekb alapján legnagyobb érdeklődést kiváltó témákat, kulcsszavakat. A „kütyük”, azaz elektronikai cikkek tekintetében talán nem meglepetés, hogy mi Magyarországon a mobiltelefonok, azon belül is az Apple márka termékeit gépeltük be legtöbbször a google keresőjébe. De lássuk a 10-es listát:

1. Apple iPhone 12

Az ez év őszén debütált Apple csúcsmobil már az ez év őszi megjelenését megelőzően is jelentős érdeklődésre tartott számott, de az igazi robbanás az októberi premierrel következett be és azóta is a TOP keresések között tartja az iPhone 12-t.

Hirdetés

2. Apple iPhone 11

A márka 2019-es nagy dobása az egész idei évben sok keresés tárgya volt, de az év vége és a karácsonyi szezon még a korábbiakat is felülmúlta és a második helyre röpítette ezt a mobiltelefont.

3. Sony Playstation 5

Az ősszel megjelenő újgenerációs konzolról év eleje óta csepegtették és szivárogtatták az információkat és ezzel sikerült is köztudatban tartani a gépet, egészen a hype premierrer elérkező kicsúcsosodásáig.

4. Microsoft Xbox Series X

A konzol világ idei éve a Sony és a Microsoft újgenerációs gépeinek megütközéséről történő latolgatásokkal telt. Melyik gép lesz az erősebb? Melyik lesz sikeresebb? Ezek még nyitott kérdések. Ami azonban biztos, hogy az ideig google keresések tekintetében a PS5 megelőzte az Xbox Series X-et, ami így 4. helyen zárt a „kütyü” toplistán.

5. Huawei P30 Lite

A kínai gyártó 2019-es középkategóriás mobilja annak ellenére (vagy talán éppen azért) végzett igen előkelő helyen a 2020-as google keresésekben, hogy a gyártót eléggé megtépázta a Google android operációs rendszer bizonyos licenszeinek elvesztése. Talán éppen azért egy tavalyi készülék volt a legnépszerűbb mobilja a Huaweinek ebben az évben, mert ezt a modellt még nem érintették a fenti megszorítások.

6. Xiaomi Redmi Note 9 Pro

A kis hazánkban egyre nagyobb teret nyerő gyártó elérhető áras középkategóriás erőműve a telekommunikációs szolgáltatók egyik kiemelt ajánlata volt 2020-ban. A Note 9 Pro el nem vitatható érdemei mellett ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a lista 6. helyére került.

7. Huawei P40 Lite

A Huawei 2020-as másodvonalas mobilját már érintették a fentebb említett android licensz elvesztések, ennek ellenére sikerült a 10 legtöbb google keresést kiváltó „kütyü” témák közé kerülnie.

8. Huawei P40

A kínaiak 2020-as csúcsmobilja a 8. helyen zárt. A P40 mobilcsaládról itt írtunk részletesebben.

9. Apple iPhone SE 2020

Az SE egy hiánypótló készülék a mobilkínálat nagy részét lefedő 6″-os vagy még nagyobb phabletek között. 4,7″-os, kényelmes méretével sok hívett szerzett magának, 2020-as frissített változata sem véletlen, hogy bekerült a top 10 google keresésbe „kütyü” témakörben.

10. Apple iPhone 12 mini

Az idei iPhone zászlóshajó kistestvére. Vele együtt már 4 Apple terméket üdvözölhetünk 2020 google kereséseinek 10-es listájában, ami elismerésre méltó teljesítmény.

Ezt és további keresési TOP listákat is megtalálsz a google trends oldalán.

Tetszett ez a cikk? Kedvelj minket facebook-on és értesülj elsőként legújabb híreinkről. 😉 –>Facebook Lájk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Hozzászólás elküldése
Neved