Ez már a hajlítható mobiltelefonok forradalma?

Egy évvel ezelőtt még csak megerősítetlen piaci pletykákra, elejtett sejtelmes megjegyzésekre alapozva gondoltuk azt, hogy hamarosan megérkeznek az első hajlítható kijelzős mobiltelefonok. Majd év végén, egy mindaddig sokunk által ismeretlen kínai gyártó bejelentette és be is mutatta a FlexPai névre keresztelt hajlítható kijelzős készülékét.

Ezen a ponton már a nagy gyártók is érezhették, hogy nem várhatnak tovább a saját hajlítható fejlesztésük bemutatásával. Meg is lett az eredménye. Mostanra a Samsung, a Huawei is kiterítette kártyáit, így bár forgalomba még nem kerültek, de már láthattuk készülékeket.

Hirdetés

SAMSUNG GALAXY FOLD hajlítható mobiltelefon

Múlt hét szerdán mutatta be a koreai gyártó luxus üdvöskéjét. Az már tudható, hogy egy szétnyitható készülékről beszélünk. Összecsukott állapotban 4,3″-os, szétnyitva pedig egy 7,3″-os tablet méretű kijelzővel kerülünk szembe. A Samsung által használt csúcsprocesszort és 12 GB RAM felszereltséget kapott a készülék. A tárhely USF 3.0 szabvány lesz, ez sokkal gyorsabb adatkezelést ígér az eddigieknél.

A Samsung Galaxy Fold nyitott és csukott állapotban.

Tudni lehet még, hogy a készülék összesen 6 kamerát kap. 3 a hátoldalon fog elhelyezkedni, kettő a belső oldalon és 1 db az előlapon. Egyszerre akár 3 alkalmazás is futtatható a kijelzőn. A külső kijelzőn elindított app kezelése kinyitás esetén a belső oldalon is folytatható. A Galaxy Fold hosszú távon történő kinyitását és becsukását egy speciális fogaskerekekkel működő mechanizmus teszi lehetővé. A Samsung ígérete szerint ez egy időtálló megoldás.

Árazás

A Samsung első hajlítható mobiltelefonja Május 3.-án kerül európai forgalomba. Bevezető áron 2000 dolláros áron kerül a polcokra a Galaxy Fold. Ebből egyértelműen látszik, hogy luxuscikknek szánják a terméket.

HUAWEI MATE X hajlítható mobiltelefon

Huawei Mate X hajlítható mobiltelefon

A kínai gyártó is bemutatta az új ligában induló első versenyzőjét. Ami első látásra is szembetűnő, hogy ennél a telefonnál becsukott állapotban is egy egészen nagy, 6,6″-os kijelzőt kapunk. Kinyitott állapotban 8″-os a MATE X. Nagy különbség a Galaxy Fold-hoz képest, hogy míg a Samsung telefonjának külső és belső oldalát is kijelző borítja, addig a Huawei esetében az egész külső oldal egy nagy körbefuttatott AMOLED kijelző, ami kinyitva tablet méretűvé válik.

Huawei Mate X tesközelből – The Tech Chap

Hardver tekintetében is erős a telefon. Kirin 980 processzor, Balong 5000 modem, 8 GB RAM és 512 MB tárhely biztosítja a hatékony működést. 5G -s lett a készülék, ennek köszönhetően villámgyors adatforgalmat tesz lehetővé, amint lesz arra alkalmas hálózat valahol. Egyelőre csak névlegesen hangzik jól. 4500 mAh-t és gyorstöltési lehetőséget is kapott, 30 perc alatt 80%-ig feltölthető a Mate X. Kamera tekintetében a hátlapon 3 a Leicával közösen fejlesztett kamera díszeleg.

Árazás

A Huawei Mate X megjelenését 2019 közepére ígérik, a belengetett induló ár 2300 dollár lesz.

Na de mi jön ezután?

Igaz, még hivatalos bemutatója nem volt, de januárban már napvilágot látott egy videó, amin megalapozott a gyanú, hogy a Xiaomi hajlítható mobiltelefonja látható. Kiváncsian várjuk az ő megoldásukat is. Addig is itt az előbb említett felvétel a készülékről.

A Xiaomi állítólagos hajlítható mobiltelefonja – Engadget

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Hozzászólás elküldése
Neved